Horgászati szabályok változása 2014-től

2014.02.23 11:48

A 2014. évi állami horgászjegy az új rendelet értelmében már 2015. január 31-ig lesz érvényes. Az állami horgászjegy díja 2014. évben is 2000 Ft.

Az új szabályozás szerint már annak is jogszerűen kiadható az állami horgászjegy, aki a határidőn túl (február 28. után) adja le a fogási naplóját. Ebben az esetben viszont a horgásznak az állami horgászjegyért kétszeresen díjat, 2014-ben 4000 Ft-ot kell fizetnie.

A 2013. évi fogási naplókat legkésőbb 2014. február 28. napjáig kell leadni annak a szervezetnek, amelynél a 2013. évi állami horgászjegyet a horgász kiváltotta (ez esetben igazolást kell kérni a leadásról), vagy amelynél a 2014. évi állami horgászjegyet kiváltani szándékozik. Legkésőbb az állami horgászjegy kiváltásakor le kell adni a fogási naplót. 

A horgászattal kapcsolatos fontosabb változások

 

  • Az állami horgászjegy megléte (a halastavak kivételével) minden vízen törvényi elvárás, az ún. „magántavakon” is. E vizeken is a horgászatra országos szinten megállapított szabályok vonatkoznak (pl. nincs lehetőség „3 botos engedély” kiadására).
  • A folyók árterének mélyületeiben (kubikok) csakis a folyóra érvényes területi jeggyel szabad horgászni (feltéve, hogy nincs külön hasznosítójuk, illetve a folyó hasznosítója a horgászatot ott valami miatt nem tiltja).
  • Az ártereken kívüli és hasznosító nélküli kis vizek vizeken legálisan csakis a C&R horgászat folytatható állami horgászjegy birtokában és a horgászat más vizeken is elvárt szabályai szerint.
  • Kijelölt kíméleti területek esetében vermelőhelyen legalább 11. 15-től 02. 28-ig, ívóhelyen pedig legalább 03. 01-jétől 06. 15-ig tartó halászati és horgászati tilalom lesz érvényben.
  • Az élelmezési célra alkalmas kifogott hal kizárólag élelmezési célra használható fel (pl. állatok takarmányozására nem szabad halat fogni).
  • Szigorodik a horgászvizsga, és a vizsgát tartók számára is komolyabbak az új követelmények.
  • A gyermekhorgász kategória a 3 éves kortól a 15. életév betöltéséig tart.
  • Lehet horgászni ún. turista állami horgászjeggyel (és hozzá vett területi jeggyel) is, ami on-line lesz kapható, nem szükséges hozzá egyesületi tagság, azonban csak 90 napig érvényes, egy évben egyszer váltható és csak 1 bot (3 horog) + csalihalfogó háló használatára jogosít.
  • C&R horgászat során terítékfotó kedvéért halat gyűjteni nem szabad. Hasonlóképp a reggeli fényben végezhető fotózás kedvéért nem szabad fogva tartani egy éjjel megfogott nagy pontyot.
  • Horogra kívülről akadt halat megtartani tilos.
  • Elvinni kívánt halat a vízpartról elszállítani csak gyorsan és kíméletesen leölve szabad. Kivételt jelent a 30 cm-nél kisebb testhosszúságú egyedek esete, ezek megfelelő tartályban elszállíthatók élve is (pl. csalihalnak).
  • Idegenhonos halakat a vízbe engedni és az inváziós idegenhonos halakat (busát, törpeharcsát, ezüstkárászt, naphalat, razbórát, amurgébet) visszaengedni tilos. Idegenhonos hallal csalizni kizárólag ott szabad, ahol azt csalinak megfogták. (Az idegenhonos halakra nem vonatkozik a napi kvóta.)
  • A 11. 01. és 03. 15. közötti időszakban halradart halfogási tevékenységhez tilos használni.
  • Az új fogási napló naptár-részében már a horgászat megkezdését is be kell majd jelölni.
  • Horgász okmányok birtokában bárki gyűjthet saját magának más hasznos víziállatot csalizás céljából.
  • Horgászfogás kereskedelmi forgalomba legálisan nem kerülhet.
  • A kecsege, a széles kárász és a vágó durbincs 2014-től alapértelmezetten nem kifogható faj. Helyi szinten kérhet és kaphat engedélyt fogásukra a hasznosító, ha ehhez a feltételek adottak.
  • A napi kvóta látszólag nem változott, azonban a „megszokott” napi darabszámok (és tömegben mért mennyiségek) kizárólag az őshonos halfajokra vonatkoznak. Ennek megfelelően a „szokott” napi kvótán felül mindenféle kvóta nélkül vihető el minden nem őshonos hal – kivéve, ha a helyi, halászati hatóság által jóváhagyott rendelkezések ettől eltérőek. (Az idegenhonos fajokat a végrehajtási rendelet 8. mellékletének II. része sorolja fel.)
  • Változott több halfaj fajlagos tilalmi időszaka, kifogható mérete és a napi kifogható mennyisége. Lejjebb a teljes táblázat megtalálható, érdemes tanulmányozni. Változások (tilalmi idő, méretkorlátozás) érintették a csukát, a kősüllőt, a szilvaorrú keszeget, a paducot, a jászt, a márnát, a harcsát, a sebes pisztrángot és a menyhalat. Újdonság a sügér, a garda, a domolykó, a compó fogási korlátozása, és ennek számít a kősüllő és a menyhal darabszám-korlátozása is, ahogy a már tilalmi idővel védett 3 folyóvízi keszegfélénk méretkorlátozása is ide sorolható.
Őshonos, fogható halfajok fajlagos tilalmi ideje, kifogható mérettartománya, valamint a horgászatra és a rekreációs célú halászatra vonatkozó napi kifogható darabszáma
magyar név fajlagos tilalmi időszak kifogható halak mérettartománya naponta kifogható darabszám
csuka 02. 01 - 03. 31. legalább 40 cm 3 db
balin 03. 01 - 04. 30. legalább 40 cm 3 db
sügér 03. 01 - 04. 30. minden  
fogassüllő 03. 01 - 04. 30. legalább 30 cm 3 db
kősüllő 03. 01 - 06. 30. legalább 25 cm 3 db
garda 04. 15 - 05. 31. legalább 20 cm  
domolykó 04. 15 - 05. 31. legalább 25 cm  
jászkeszeg 04. 15 - 05. 31. legalább 20 cm  
szilvaorrú keszeg 04. 15 - 05. 31. legalább 20 cm  
paduc 04. 15 - 05. 31. legalább 20 cm  
márna 04. 15 - 05. 31. legalább 40 cm 3 db
ponty 05.02. - 05. 31. legalább 30 cm 3 db
compó 05. 02 - 06. 15. legalább 25 cm 3 db
harcsa 05. 02 - 06. 15. legalább 60 cm, fajlagos tilalmi időszakban legalább 100 cm 3 db
sebes pisztráng 10. 01 - 03. 31. legalább 22 cm 3 db
menyhal legalább 25 cm 3 db

 

 

 

Forrás: www.haldorado.hu, www.mohosz.hu